Kettő

Amint rájöttem, mi történt, féktelen pánik fogott el. Ez nem lehet, képtelenség, ez NEM TÖRTÉNHETETT MEG!

El akartam úszni onnan… Elúszni minél messzebbre, hogy soha többé ne is gondoljak arra, ami itt történt, de uszonyaim nem a falu felé vittek, hanem az eszméletlen fiú felé. Megragadtam a karjánál fogva, s sebesen vittem fel az oxigén dús levegőre. Kiúsztam vele a partig, közben a távolból a nő még mindig sikongatott, de nem igazán foglalkoztam vele, először mindenképpen biztos helyen akartam tudni a fiút.

Óvatosan, vigyázva, nehogy megsérüljön, kifektettem a partra, majd mikor meggyőződtem róla, hogy ver a szíve, visszacsobbantam a vízbe, hogy a nő közelébe férkőzzek.

Mikor megpillantottam, gyorsabban úsztam felé, s közben hallhattam, mit kiabál kétségbe esetten.

- Alec! Édes Istenem, ugye nem halt meg? – ekkor vettem észre, hogy egy másik fiú is üldögél a csónakban, s a vizet pásztázza tekintetével. Mivel a lány háttal volt nekem, nem láthattam az arcát, de a másik fiút láttam. Szőke haja, s kék szeme volt, pontosan úgy nézett ki, mintha a testvérem lenne. Elkerekedett szemmel bámultam őt, még akkor is, amikor észrevett. Nem tudtam, egyszerűen képtelen voltam arrébb úszni.

Amikor már éppen szólni akart a lánynak, akkor mutattam neki, hogy maradjon csöndben, majd lebuktam a víz alá. Tudtam, hogy követni fog, ezért megálltam a csónak alatt, s mikor csobbant a víz, egy picit elmosolyodtam. Tudtam, hogy nem bírja sokáig levegő nélkül, s sietnem kell. Odaevickélt hozzám.

- A barátod biztonságban van. Elvezetlek hozzá – mondtam neki határozottan -, de a lányt készítsd fel, hogy mi vagyok.

Bólintott, amit úgy értelmeztem, hogy megértette. Gyorsan felhúztam a levegőre, a lány ekkor már hisztérikusan sírt.

- Anna, Anna, nyugi, jól vagyok, meg van Alec – mondta neki megnyugtató hangon. – Egy sellő elvisz hozzá – mondta, s közben bemászott a csónakba. Majdnem kijavítottam, hogy nem sellő, hanem szirén, de inkább nem tettem, mert akkor megijednek, és a fiú meghalhat a parton. Úgyhogy csomót kötöttem a nyelvemre, s óvatosan a lány közelébe merészkedtem.

- Istenem, Sky, ezt te se mondhattad komolyan… - sírta a lány. Ekkor megragadtam a csónak szélét és felhúztam magam, így már a lány is láthatott.

Először elakadt a szava és sikítani akart, ezt megelőzendően inkább megszólaltam.

- Ne félj tőlem, nem bántalak. Megláttam a másik fiút a vízben, eszméletlen volt, úgyhogy kihúztam egy biztonságos partra, de sietnünk kell, lehet már magához tért – elengedtem a csónakot, s már majdnem megindultam A Fiú felé, mikor a lány megszólalt.

- Ez képtelenség, sellők nem léteznek! Sky, mond, hogy csak képzelődünk!

- Anna, kérlek, ne hisztériázz, Alec életben van, és ez a lány elvisz minket hozzá! – ezután felém fordult. – Mutasd az utat, kérlek!

Bólintottam, majd megindultam, de sokkal gyorsabb voltam, mint a csónakban ülő két ember, de éppen csak annyira, hogy még látták, merre megyek.

Előbb akartam odaérni a fiúhoz, nem tudom, miért, de rossz érzés volt, hogy nem voltam mellette. Már messziről megláttam, s ettől olyan boldogsághullám ment végig rajtam, hogy úgy úsztam, mint a delfinek – ugráltam ki a vízből.

Ő már felébredt, s ülve várt a parton. Kicsit arrébb mentem, hogy alakot tudjak váltani.

Mindig nagyon élvezem az alakváltást. Az egész testem bizsereg, s közben a fekete pikkelyek helyén két emberi láb ölt alakot. Na persze nem vagyok csupasz, nehogy azt higgyétek. Nem tudom, minek nevezzem, de valami ruhaféleség lesz rajtam. Fekete, mint a pikkelyeim.

Kicsit bizonytalanul indultam meg, s rögtön meg is öleltem a partot. Ezek után inkább nem nagyon kísérleteztem a járással, inkább a kezemmel vonszoltam el magam a fiúig. Ő a fejét fogva, összeszorított szemmel ült a parton egy szakadt ingben és nadrágban.

- Ne félj – szólaltam meg, mikor hallótávolságon belül voltam már. A fiú felemelte a fejét és felém pillantott. Gyönyörű kék szemei fáradtan csillogtak, nedves hajából még csöpögött a víz.

- Ki vagy? – kérdezte rekedtes hangon.

- Öö… Én húztalak ki a partra, a barátaid mindjárt itt lesznek – úgy gondoltam, nem tanácsos elárulni neki, mi vagyok, hiszen majdnem meghalt, nem akartam még ezzel is sokkolni. Bár a másik fiú elég könnyen elfogadta, hogy lábak helyett uszonyokkal rendelkezem. Vagyis, lábakkal is és uszonyokkal is rendelkezem.

Pont abban a pillanatban ütközött a csónak a homoknak, amikor még közelebb akartam férkőzni a fiúhoz. A lány szélsebesen odafutott a barna hajú fiúhoz, s elkezdte ölelgetni. Én ezt nem bírtam nézni, úgyhogy inkább odamásztam a szőke sráchoz.

- Kell segítség? – mosolyogtam fel rá.

- Uh, igen, azt megköszönném.

Belemásztam a vízbe, uszonyaimat rögtön újra éreztem. Hátraúsztam a csónak végéhez, s amilyen erősen csak tudtam, megtoltam.

- Hűha, te aztán erős vagy – ámult a szöszi, s én csak ekkor vettem észre, hogy jó pár méterre feltoltam a partra a csónakot.

- Hát, úgy tűnik – mosolyogtam rá a szőkeségre, majd nyújtottam a kezem, hogy húzzon ki a partra, legyen szíves. Ő vigyorogva ragadta meg a kezem.

- Amúgy, Sky vagyok.

- Si... Sirella – mondtam végül. A nevem elég árulkodó, majd ha úgy hozza a sors, később elmondom nekik, mi vagyok, ki vagyok.

- Különleges név – mosolygott Sky.

- Köszönöm.

- Kösz, hogy megmentetted Alecet. A húgomnak fontos a srác, mintha a fogadott bátyja lenne. Amúgy a legjobb barátom.

- Nincsen mit, máskor is. Viszont nekem most vissza kell mennem, mert én vezetem a va… A vacsorát. Úgy értem, én készítem el a vacsorát – dadogtam zavartan. Azt csak nem mondhatom el neki, hogy az ő fajtájával táplálkozom…

- Persze, menj csak. Látunk még valamikor?

- Nem tudom, de majd holnap is felnézek ide, ha gondoljátok…

- Naná! – vigyorgott Sky, majd odafordult a testvéréhez és Alechez. – Sirellának most mennie kell, de holnap találkozunk vele, és megköszönjük normálisan, hogy kihúzott, oké? – a másik kettő csak bólintott, majd Alec átölelte Annát, aki kislányosan belefúrta az arcát a fiú vállába. A hányinger kerülgetett.

- Akkor, sziasztok! – s már úsztam is vissza a faluba. Még volt egy kis időm a vadászat előtt, ezért egyenesen Jennához úsztam.

- Hol a francos bohóchalban voltál? – ripakodott rám barátnőm.

- Nem fogod elhinni, mi történt! – megragadtam a karját, s egy víz alatti barlangba húztam, ahol senki nem talál ránk. – Megmentettem egy embert!

- Magasságos csikóhal, Sirena, ez fantasztikus! – barátnőm a nyakamba borult, én pedig megkönnyebbülve öleltem vissza. Mikor elengedett, mindent elmeséltem neki, részletesen, egy momentumot se hagytam ki. – És akkor holnap találkozol velük megint? – kérdezte, miután befejeztem monológomat.

- Igen. Atyaég, Jenna, el se hiszed, milyen érzés volt! Nem ismertem, még most se ismerem, de szeretem! Mikor megláttam, összeszorult a gyomrom, és az uszonyom magától vitt oda hozzá, fantasztikus érzés volt – ábrándoztam tovább, Jenna pedig megállás nélkül mosolygott, miközben bátorítóan szorította a kezem.

- Sirena! – harsant apám hangja. Elég messziről, de igen kifinomultak az érzékszerveink.

- Ó, ne… - sóhajtottam. Jenna megértően átölelt.

- Mit fogsz csinálni?

- Semmiképp se viszem el őket a parthoz, még a közelébe se. Maximum megint kihagyjuk a vacsorát. De egyszer azt mondtad, a hínár finom – jutott eszembe hirtelen.

- Bizony, sokkal jobb, mint az emberhús, hidd el.

- Oké, de a többieknek ezt nem mondom el. Megérdemelnék, hogy éhen pusztuljanak, amilyen beképzeltek.

- Egyetértek!

Kiúsztunk a barlangból, s Jenna visszament a helyére, én pedig megkerestem apámat.

- Sirena! – kiabált ismét.

- Maradj már, itt vagyok, mit ordibálsz? – kérdeztem a háta mögül.

- Fékezd a nyelved, kisasszony! Ezen kívül, késtél – tett szemrehányást, de én csak a szememet forgattam. – Szedd össze a csapatot, és induljatok vadászni! – adta ki az utasítást Ő Nagysága.

Körbejártam a falut, az óriási kagylókból pedig egyre több szirén társult hozzám.

- Hol kezdjük? – kérdezte Kyra, egy fekete hajú, sötétlila uszonyokkal rendelkező vadász.

- Menjünk el keletre, de szerintem senki nincs kint a tengeren. Kicsit körbeúszkáltam délután, de egy lelket se láttam – válaszoltam fintorogva.

- Ó, de kár, pedig úgy megennék egy cuki pasit – szállt be a beszélgetésbe Layla. Rühellem ezt a lányt, mert rettenetesen beképzelt, világoszöld uszonyával, vörös hajával egyáltalán nem mondható nemesnek, de úgy viselkedik. Persze semmi bajom a vörös hajú lányokkal, és a zöld uszonnyal. Ez csak Laylára vonatkozik. Igen irritáló tud lenni, ráadásul állandóan lenézi Jennát, amit nem tűrök el.

- Layla, senki nem kérdezett, úgyhogy fogd be. Kösz! – legyintettem le.

- Ajaj, Sirena morcos. Mi a baj kislány? Apuci nem szeret téged? Lehet, hogy jobban örülne egy magamfajta lánynak – villantott rám egy minden fogat megmutató vigyort.

- Layla. Őszinte leszek. Magasról teszek a véleményedre – válaszoltam angyalian. A többi szirén elismerően mosolygott, annak ellenére, hogy nem vagyok a szívük csücske. Csakhogy Laylát apámon kívül senki nem tudja elviselni. Mellesleg, komolyan gondoltam a válaszomat.

Lezártnak tartottam a beszélgetést, úgyhogy megindultunk a vadászhölgyekkel keletre. Mondanom se kell, nem öltünk meg senkit…