Egy

Az apám, a szirének vezetője, csak azért lett az, mert egy hajótörés során megismerte anyámat, aki rá vadászott. Csakhogy apám elbűvölte anyámat, s ez a vesztébe sodorta. A sziréneknél csak egyvalaki kegyetlenebb... Az apám. Hidegvérrel meggyilkolta anyámat, amikor én csak pár hónapos voltam. S ezt honnan tudom? A szirének különlegesek. Mindenre emlékeznek, ami valaha történt velük, vagy a közelükben. Nos, én emlékszem anyám halálára. Szirének közt a legjobb szirén volt. S ezt nem csak úgy értem, hogy fantasztikus gyilkos volt, ó, nem. Úgy értem, hogy neki volt lelke. Szeretett engem, tudom. 

Én vagyok az egyetlen ilyen módon született szirén. Az apám ember, az anyám szirén, az ő "szerelmük" gyümölcse vagyok én. Hah, milyen ironikus gondolat. Szerelem. Aminek az lett a következménye, hogy anyám meghalt. Nos, ha ez a szerelem, akkor köszönöm szépen, én ugyan nem kérek belőle. Egy szerelmem már van... 

Gyilkolni. A világon a legjobb dolog, amit egy szirén munkájaként tehet. Mert dolgozunk, ez a munkánk. Embert ölni. És higgyétek el nekem, nincs annál fantasztikusabb érzés a világon, mint a hangoddal elcsábítani a naiv, buta, öntelt hajósokat, majd belevájni a fogaidat a húsukba... 

- Sirena! - apám hangja mennydörgésként hallatszott a tenger mélyén, a szirének lakta faluban. 

Ő, a hatalmas John Phrakes, akinek sikerült a mi világunkban maradnia, mivel megcsókolta anyámat, s így átváltozott. Ő az egyetlen férfi szirén, ami, ha belegondoltok, nem is csoda... Gyűlölöm. Gyűlölöm őt, ahogy van, s megvetem, azért, amit tett - noha én se vagyok különb. 

- Mi van már megint? - kérdeztem, miközben odaúsztam hozzá. 

Apámnak sötétzöld uszonya van, nekem - anyáéhoz hasonlóan - éj fekete. A rajból csak nekem van fekete uszonyom, ez a vérünkben rejlő hatalmat jelképezi. Nem meglepő, hogy apámé a szolgákéhoz hasonlít. 

- Ismét megkérnélek, hogy viselkedj - közölte parancsoló hangon. 

- És ha nem akarok? - reakciómat magasról letojva, folytatta: 

- Ma te vezeted a vadászatot. Remélem sikeresebb lesz, mint a múlt havi... 

- Ha ennyire nem tetszik, amit csinálok, el lehet menni saját magad vadászni - kacsintottam az apámra, majd ott hagytam, s kiúsztam a nyílt vízre. 

Tilos a nyílt vízre úszni, apám megtiltotta, hogy ne essen bántódásunk, de igazából csak fél attól, hogy esetleg egy másik pasi szirén jön majd a falunkba, s elveszi tőle az uralmat. S ezt csak általam tudná megtenni, de ezt apám nem tudja. Úgy hiszi, bármelyikőnk képes átváltoztatni egy embert, de ez nem így van. 

Az összes tengeri élőlény fél tőlünk, s ez minden alkalommal megnevettet. Látni, hogy azon nyomban elúsznak, amint megpillantanak minket... Vicces. Még a legveszedelmesebb cápák is sűrű farokcsapásokkal iszkolnak  el, amint megérzik, hogy a közelben vagyunk. 

Az emberek csak azért nem félnek, mert nem tudják, hogy létezünk, de amint megpillantanak minket... Nem, akkor se félnek, mert az énekünk elcsábítja őket. Persze csak a férfiakat. A nők képeket látnak olyan dolgokról, amiket szeretnének, hogy megtörténjenek.

Felúsztam, egészen a víz felszínéig. Itt sokkal melegebb a víz, s a Napot is láthatom. Imádok gyönyörködni a Napban, olyan gyönyörű színei vannak, s a hatalom amit sugároz, egyszerűen lenyűgöz. A gyilkolászáson kívül a másik legjobb dolog egy szirén életében. Vagyis, hogy őszinte legyek, csak az én életemben. A többi szirén gyűlöli a Napot. Megégeti őket, s ha félig kint vannak a vízből, félig pedig napfény hull rájuk, akkor szépen lassan kiszáradnak, s meghalnak. 

De én nem. Én más vagyok. Alakot is tudok váltani, s semmi bajom nem esik, ha kifekszem a napra. Egyszerűen csak eltűnnek az uszonyaim, s két emberi láb veszi át a helyüket. 

Apám nem tud róla, s ha rajtam múlik, nem is fog. Csak Jennának, a legjobb barátnőmnek mondtam el. Szerinte elég király dolog ez. Jenna elég romantikus alkat, nincs is a vadászok közt. Ő is különleges, mint én. Na persze nem olyan értelemben, mint én. Ő képtelen embert ölni. Gyönyörű hangja van - mondjuk ez alap -, és rendkívül jól bánik a halakkal. Igen, tudom, az előbb még azt mondtam, a tengeri élőlények félnek tőlünk. Nos, Jennától nem. Ő is különleges, ő sem ide való. Ha tudnám, hogy valahol, messze, élnek hableányok, akkor már régen odaköltöztem volna, Jennával együtt. 

Tudom, mit akartok tudni... Mi a különbség a hableányok és a szirének között? Egyszerű. A hableányok jók, a szirének gonoszak. Tudjátok, mint általában minden mesében, vannak a jók, és vannak a rosszak. De szerintem ez nem így van. Igen, a hableányok nem ölnek. Nekik az emberek megmentése a feladatuk, nekünk meg a gyilkolásuk. De nekem és Jennának tudom, hogy köztük lenne a helyünk. Jennára csak rá kell nézni: rózsaszínes pirosas uszonyára, világosbarna tincseire, kékeszöld  szemeire... Ő nem néz ki úgy, mint egy szirén. Én igen. Tejfölszőke hajammal, s tengerkék szememmel kivívtam az összes szirén - kivéve Jenna - irigykedését. De alakváltó vagyok. Nincs itt maradásom... 

- Segítség! Valaki segítsen! - ezt a két mondatot egy nő vérfagyasztó sikolya követte, s én megéreztem az embervér szagát. Nem volt mit tenni, az ösztöneim bekapcsoltak, s villámgyorsan indultam meg a vér irányába, közben lebuktam a víz alá, hogy ne lássanak meg. De lent, a víz alatt, elképesztő látvány fogadott. A fiú, aki eszméletlenül lebegett a vízben, hihetetlen hatással volt rám, s én rögtön tudtam mi történt velem.

Összekapcsolódtam a fiúval. Anyu írt erről a naplójába. Az első szerelme volt Aidan, egy halandó, aki véletlenül akadt össze anyámmal. A fiú nem is sejtette mekkora veszélyben forgott az élete.

" Soha nem láttam még ilyen kétlábú lényt. Szőke, szinte már fehér haját fújta a szél, s én megigézve figyeltem minden mozdulatát. Gyönyörű volt. Fekete szemével kíváncsian méregetett. Fogalma se volt arról, hogy éppen vadásztam, de eszembe se jutott, hogy megöljem. Egy ilyen csodálatos lénynek élnie kell. A világ is megfordult velem, mikor a fiú közeledett felém, s ezernyi csikóhal táncolt a gyomromban. Már majdnem megérintette az arcom, mikor én lebuktam a víz alá, s amilyen gyorsan csak tudtam, visszaúsztam a rajhoz. Mint vezetőként, felelősséggel tartozom irántuk. Nem ismerkedhetek össze a táplálékunkkal. Őrület. "

" Megint felúsztam a felszínre. Legjobb barátnőmnek, Agatha-nak azt mondtam, csak körűljárom a tengert egy kicsit, hátha találok pár fuldokló hajóst. De persze Agatha átlátott rajtam, nem hitte el, amit mondtam.

' De vigyázz magadra! '

Hát így indultam meg a felszín felé. Ugyanoda mentem, ahol tegnap is láttam őt, de nem találtam meg a szememmel. A szagát se éreztem semerre. Teljesen elkeseredtem, s könnyezve indultam vissza a rajhoz. "

" Agatha-val összevesztünk.

' Nem hiszek neked Kristen. Ennyiszer még sose őrjáratoztál, és általában mindig veled mentem, de most egyszer se hívtál. '

' Ne haragudj, de egyedül is tudok őrjáratozni. '

' Rendben. Szólj, ha úgy döntöttél, hogy megbízol bennem... '

Kicsit rossz érzés fogott el, hogy a legjobb barátnőmmel összevesztem, de végül megint elindultam megkeresni a fiút. Úgy éreztem, most meg fogom találni. Már egy hónapja minden nap felúsztam a felszínre. Nem tűnhetett e nyomtalanul. Teljesen nem merészkedtem ki a partra, de a nyakamig ért a víz, miközben uszonyom a homokot csapkodta. Már-már ismét csalódottan fordultam vissza népemhez, amikor megérintették hátulról a vállam. Ijedten fordultam meg, még mordultam is egyet, de amint megláttam, ki úszkál mellettem a vízben, arcvonásaim kisimultak, s elmosolyodtam. Megtaláltam a fiút! "

" Aidannel töltöttem a napot. Mostanában nem igen foglalkoztam a rajjal, sokkal szívesebben ütöttem el az időt Aidannel. Agatha-nak még mindig nem mondtam el semmit, félek hogy reagálna. Főleg attól, hogy esetleg meg akarná ölni Aidant. Miközben ezen agyaltam, Aidan meglegyintette arcom előtt kezét, mire én rápillantottam.

' Merre jártál, Hableány? ' - kérdezte féloldalas mosollyal.

' Csak a rajon töprengtem. De tudod, hogy nem vagyok hableány. Én ölök, nem mentek. '

' Tudom, de nekem Hableány vagy. És az is maradsz. ' Ettől jól eső borzongás futott végig a gerincemen. Imádtam a becenevem, jobb embernek éreztem magam tőle. Mert Aidan mellett nem voltam szirén. Nem akartam ölni, nem akartam senkinek se rosszat, nem izgatott, hogy egy ember üldögél velem szemben a homokban, miközben én az alkaromon támaszkodva lebegek a sekély vízben, a strand egy eldugott szegletében. Mellette elhittem, hogy hableány vagyok. "